Éppen keresem scrum master társamat, ha dolgoznál velem, írj rám linkedinen!

8 hónapja még azt sem tudtam, hogy van olyan foglalkozás, hogy Scrum Master. Sőt, arról sem nagyon volt fogalmam, hogy léteznek szoftverfejlesztési módszerek, pedig már másfél éve dolgoztam a területen, két projektben is részt vettem, mint junior PM, BA, tesztelő, potenciális fejlesztő, adatbáziskezelő és még sorolhatnám. Utólag talán azt tudom rá mondani, hogy agilisan csináltuk a waterfall-t. Nem véletlen, hogy a második projektnek a vége az lett, hogy februárban az összes (igen, mind az öt) kollégám beadta a felmondását, és könnyes búcsút vettünk a cégtől.

Nem kezdtem neki rögtön az álláskeresésnek. Én is éreztem, hogy hiába sikerült egy projektet nulla tapasztalattal, a saját megérzéseimre hagyatkozva, nagyon kevés segítséggel, 2 junior fejlesztővel elvinnünk (ömm.. lehet, hogy lassan már letagadnám, hogy közöm volt ahhoz a rendszerhez:), a tárgyi tudásom eléggé hiányos.

Mivel otthon is mindig én osztogattam ki a feladatokat, amikor a családdal közösen csináltuk a házimunkát, ezért gondoltam, hogy inkább a PM irányba mennék el. Hiszen parancsolgatni mindenki szeret, mindenki vezető akar lenni és milyen jó, amikor az emberek azt csinálják, amit mondasz nekik. Nem túl hosszas guglizgatás után rá is találtam a Project Management Body of Knowledge c. könyvre. A könyv maga nem volt nagyon szórakoztató, de hát gondoltam, ha ez kell ahhoz, hogy menedzserré váljak, akkor nincs mit tenni, át kell rágni. Közben utánaolvastam különböző módszertanoknak, és még jobban ráeszméltem, hogy mennyire nem tudok semmit a szakmáról, és egyre szomjasabb lettem a tudásra.

Az aktív álláskeresési időszakom 3 hét volt. Az első héten fűnek-fának küldözgettem az önéletrajzomat. A második héten kezdődtek az interjúk első körei. Körülbelül 7 interjúm volt négy nap alatt. Az elején nagyon izgultam, viszont a végén már a egyre magabiztosabban tudtam mesélni az interjúztatóknak a tutit. A legtöbb helyen a múltamról kellett beszélni, az eddigi tapasztalataimról. El kellett adnom, hogy az utóbbi másfél évben mennyire király voltam, miközben nem csináltunk jót és nem csináltuk jól. A harmadik héten pedig már az ajánlatok jöttek.

Volt egy cég, ahova ismerős ismerősének az ismerőse által került a CV-m. Ők nagyon szimpatikusak voltak, többek között azért, mert a facebook timeline-juk tele volt babzsákos-dolgozós, kirándulós, palacsintaevős képekkel. Mentségemre legyen, hogy teljesen új voltam a piacon, és honlapjuk akkor még nem volt. Az előzetes telefonos beszélgetésen kiderült, hogy Scrum Masternek akarnának. Engem akkoriban jobban érdekelt volna a PO-ság, főleg hogy ez a Scrum Masterség elég bullshitnek tűnt, dehát egy ilyen Y-generációs céget csak megnéz az ember. Megkaptam az interjúra időpontot, elolvastam minden fellelhető forrást az agilitásról meg a scrumról, amit magyar nyelven fel lehet lelni az interneten, és felvettem a legszebb (és egyetlen) kosztümömet. Mikor megérkeztem az irodába, rászeméltem, hogy ezzel kosztüm dologgal egészen túllőttem, itt nem zakós alakok vártak, hanem teljesen átlagos, pólós-farmeres emberek. Egészen pontosan négyen vártak a tárgyalóban, ahol már be volt készítve nekem egy pohár víz, amire szükségem is volt, mivel már önmagában az igen ijesztő, ha az emberrel négyen ülnek szemben egy ilyen helyzetben. Csak az interjú első 5 perce szólt az előző munkahelyemről, pedig akkorra már kiforrt a sokat gyakorolt beszédem az eddigi sikereimről, bukásaimról, újra felemelkedéseimről. Itt módszeresen, megfontoltan szétszedtek a kérdéseikkel. Nem a ferdítéseimre, hanem a személyiségemre voltak kíváncsiak. Nem tettek fel szakmai kérdéseket, mert tudták, hogy nem tudok még semmit. Ezt akkor sajnáltam is, mert sokat olvastam a témában, viszont most már tudom, hogy a wikipédiát sem a szakértők szerkesztik, és így én is meg ők is jobban jártak. Nem volt stresszinterjú, és alattomos praktikákat se vetettek be, hogy biztosan szívből jövő őszinteséggel válaszoljak. A kérdésekből átjött a vállalati kultúra, ami nagyon tetszett. Azt éreztem, hogy ez egy befogadó, nyitott és laza környezet. Az egyórás interjú legalább kettőnek tűnt, és a végére kétszer átizzadtam a poliészter kosztümkémet. Abban állapodtunk meg, hogy majd keresnek.

És kerestek is. Behívtak egy fél napra, hogy megnézzem, mit csinál egy SM. Az interjún ajánlottak egy könyvet, az Agile Samurai-t, amit el is olvastam addigra, ezzel is mutatva elszántságomat és lelkesedésemet a szakma iránt. Utólag kiderült, hogy feleslegesen izgultam. A fél nap amiatt volt, hogy én tudjak dönteni, mert ők már akkorra akartak engem. Még aznap kaptam egy ajánlatot, és mire észbe kaptam, önhibámon kívül (vagy belül?), már Scrum Master gyakornok lettem. Akkor még nem tudtam, hogy ez mennyire jó lesz nekem.

A folytatást itt találod.

Ha tetszett, iratkozz fel a blogomra, vagy kapcsolódjunk linkedinen.